Koszovó Csomója (1999)

A „rövid” XX. századot a balkáni lôporos hordó robbanása vezette be, és úgy látszik, addig nem is tud befejezôdni, amíg ezt a hordót jó mélyen és örökre el nem temetik. A koszovói konfliktus új fázisa – ha nem akarunk éppenséggel visszamenni az ôsidôkig, de legalábbis a rigómezei ütközetig (1389) vagy Arsenije Carnojevic és népe nagy elvándorlásáig (1698 – a tartomány szerb lakosága ekkor menekült el a török megtorlás elôl, és ekkor kezdôdött dél felôl az albánok tömeges betelepedése a lényegében lakatlanná vált területre) – nagyjából az elsô balkáni háborúval kezdôdött, és kisebb-nagyobb megszakításokkal tart ma is. A tartomány szerencsétlen helyen fekszik. Túl jelképes történelmi jelentôségén, ez a Balkán kapuja, mindig is nagyon változatos etnikai és hatalmi viszonyokkal, valamint jelentôs természeti kincsekkel. Stratégiai kulcspont, amely alatt ráadásul egy aranybánya fekszik. Bôven van oka és történelmi ürügye szinte minden környékbeli népnek, szerbnek, bolgárnak, albánnak, ragaszkodni hozzá.

Nagy-Szerbia és Nagy-Albánia

A szerb hadsereg az elsô balkáni háborúban, 1912-ben vonult be Koszovóba, amely akkor még a török birodalom tartománya volt, nagyjából fele-fele részben mohamedán vallásra áttért albán, illetve ortodox szerb népességgel. A háború átmeneti következményeként Koszovót és Albánia északi részét Szerbia, Albánia déli részét pedig Görögország tartotta megszállva. Ezt az aktust az albánok és a szerbek természetesen különbözôképpen magyarázták. A szerbek szerint ôk fölszabadították a szerb és albán népet a török elnyomás alól. Az albánok szerint viszont a szerbek egyszerûen meghódították ôket, Nagy-Szerbia megteremtésének lázában. Az I. világháború idején a terület nagy része Bulgáriához tartozott – ki gondolná, a IX. században ez bolgár terület volt –, majd a háború után viszakerült az akkor már Szerb–Horvát–Szlovén Királyság néven létrehozott új délszláv államalakulathoz. A két világháború között jelentôs szerb betelepülés kezdôdött, albán állítás szerint szabályos gyarmatosítás és erôszakos áttelepítés, ám a második világháború idején a folyamat megfordult. A Mussolini védnöksége alatt kreált Nagy-Albánia magában foglalta Koszovót és Nyugat-Macedóniát. A tartományból 100000 szerbet üldöztek el, és ezzel végleg az albánok javára fordult a tartomány etnikai összetétele. Az 1946-os (ekkor már ismét jugoszláv!) népszámlálás szerint Koszovó lakosságának 70 százaléka volt albán, és 30 százaléka szerb.

A tartomány Titótól 1946-ban széles körû autonómiát kapott. Egy futó elképzelés szerint a proletár internacionalizmus jegyében Albániához csatolták volna Sztálin jóváhagyásával, de amikor Tito szakított Sztálinnal 1948-ban, ez a terv lekerült a napirendrôl. Tito, hogy e „nacionalista elhajlás” miatti lelkifurdalását enyhítse, egyre nagyobb önállóságot biztosított Jugoszlávián belül a koszovói albán kommunista vezetésnek, amely önálló igazgatással, oktatással, rendôrséggel rendelkezett. A tartományon belül szakadatlanul folyt az albánosítás, az egyre fogyó szerb lakosság szelídebb vagy durvább formában történô eltántorítása. Ehhez még hozzáadódott, hogy az albán családokban a gyermekszám jóval magasabb volt, mint a szerbeknél, így 1989-re kialakult a mai – mármint a tömeges tisztogatások elôtti – 90–10 százalékos etnikai arány. Amikor tehát Milosÿevic´ 1989-ben megszüntette Koszovó autonómiáját, a szerbek többsége úgy érezte, ez az egyetlen eszköz a csendes szerbetlenítés és a tartomány elvesztésének megakadályozására, egy régi történelmi sérelem helyreütésére. Nem véletlen tehát, hogy Milosÿevic´ népszerûsége és hatalma – az elvesztett háborúk dacára – mind a mai napig ebben az aktusban gyökeredzik.

Így dióhéjban is látható, hogy ez a történet nem a nagyvonalú gesztusok története. A fô tanulság mindkét nép számára az, hogy a másik fél minden adódó alkalmat kihasznál, hogy a maga etnikai és területi érdekeit a legpôrébb módon érvényesítse az ellenfél rovására. Az alkalmazott erôszak mértékét pedig nem humanitárius megfontolások, hanem kizárólag az aktuális erôviszonyok szabályozzák. Az albánoknak szemernyi kétségük sincs afelôl, hogy a szerbek kiirtanák ôket egy szálig, ha tehetnék. A szerbek pedig úgy látják, hogy az albánoknak valójában egyetlen igazi céljuk van: a szerb lakosság végleges elûzése, Koszovó Albániához csatolása, és a Jugoszlávián belüli autonómia jogosítványait is gátlástalanul ennek a szolgálatába állították. Egyetlen dolog van, amiben a két nép között töretlen az egyetértés: hosszú távon elképzelhetetlennek tartják, hogy egy államban, egy politikai közösségben éljenek. Ez igen szomorú és lehangoló, fôleg ha azt vesszük, hogy az utóbbi 300 évben még alkalmuk sem volt arra, hogy külön éljenek, és ez a kölcsönösen osztott meggyôzôdés a 300 éves folyamatos együttélés alatt és nyomán alakult ki.

Görögök és törökök

A mostani NATO-beavatkozás számos politikai és etikai problémát vet föl. Mindenekelôtt azt, hogy a NATO, amely ilyen vehemensen lép föl az emberi jogok és a nemzeti önrendelkezés védelmében, vajon miért olyan elnézô Törökországgal szemben. Amikor Törökország elfoglalta Ciprus északi részét, vagy amikor szabályos irtóhadjáratot folytatott a kurdok ellen, senkinek sem jutott eszébe nemzetközi megtorló akciót sürgetni. A magyarázat egyszerû.

A Földközi-tenger keleti medencéjének stratégiai jelentôségérôl szükségtelen hosszasan értekezni. Elég annyit megjegyezni, hogy az utóbbi 5000 év ismert háborúinak túlnyomó többsége itt zajlott, és ennek a régiónak az ellenôrzéséért robbant ki. A Balkán és Kisázsia a NATO számára mindig is kulcsterület volt, ahonnan sakkban lehetett tartani a Varsói Szerzôdést és a szovjetek (oroszok?) európai ambícióit. Az el nem kötelezett Jugoszlávia mellett a fô stratégiai szerep Törökországé volt. Jugoszlávia kiesésével Törökország jelentôsége csak nôtt. Így nem csoda, hogy a NATO intervenciója Koszovóban ismét felszínre hozta azt a konfliktust, amely a NATO legnagyobb tehertétele volt eddig is: az ôsrégi török–görög viszályt.

Nem véletlen, hogy az amerikai és általában a NATO/EU-politika rendszeresen a törököket részesítette elônyben a görögökkel szemben. Törökország stratégiai jelentôsége összehasonlíthatatlanul nagyobb. Törökország ôrzi a Szorosokat, amelyek akadályozzák az orosz jelenlétet a Földközi-tengeren. Törökországból elérhetô és ellenôrizhetô az egész Közép- és Közel-Kelet, annak minden válságövezete és olajlelôhelye a Kaukázustól kezdve Irakon és Iránon át egészen Izraelig. Az Öböl-háború csak megerôsítette az ország jelentôségét.

A törököknek ennek megfelelôen két irányban is vannak ambícióik. Részei akarnak lenni Európának, ugyanakkor a Közép- és Közel-Kelet vezetô hatalmává akarnak válni. 1987-ben kérték felvételüket az EU-ba, amit elutasítottak az ország demokráciadeficitjére és vallási-kulturális különbözôségére hivatkozva. Az emiatti csalódás azonban egyelôre nem ingatta meg Törökország NATO-beli szerepét, és a török politikában is erôsödô iszlám fundamentalizmus sem vette át egyelôre a vezetô szerepet. Jugoszlávia, az ôsellenség szerbek uralta államalakulat szétesésével viszont felcsillant a lehetôség, hogy a törökök az eddiginél nagyobb szerepre tegyenek szert Európában, méghozzá balkáni befolyásuk kiterjesztésével. Ennek legfôbb akadálya természetesen a Nagy-Szerbia létrehozására törekvô szerb nacionalizmus. A jugoszláv polgárháború kirobbanásakor a törökök a szerbek horvátok és bosnyákok elleni agresszív, hódító háborúját emlegették. A mohamedán bosnyákok támogatása különösen kézenfekvô volt, ahogy a vallási „testvériség” és a „közös múlt”, amely alapján a törökök az albánokat támogatják, a mostani konfliktusban is fontos szerepet játszik. A 90-es évek elejétôl a török diplomácia igen aktívan ügyködött egy szerbellenes balkáni koalíció létrehozásában. Turgut Özal miniszterelnök sorban fölkereste Bulgáriát, Albániát és Macedóniát. Albánia és Törökország 1992-ben egy katonai együttmûködési szerzôdést is tetô alá hozott. Ezek a lépések nemcsak a szerbeket, hanem a görögöket is egyre idegesebbé tették. A századelô lokális kishatalmi paktumai reprodukálódnak ebben az új balkáni felállásban. A szereplôk a szomszédaik ellen a szomszédaik túloldali szomszédaival keresik a szövetséget: a törökök az albánokkal, bolgárokkal, macedónokkal, az ortodox szerbek a szintén ortodox görögökkel. A görögök nehezményezték Macedónia elismerését éppúgy, mint a török jelenlétet a boszniai békefenntartó kontingensben. Az pedig egyenesen abszurd, ahogy a NATO-tag Görögország Milosÿevic´tyel barátkozik, miközben legszorosabb katonai szövetségesei a diktátor országát bombázzák.

A görögök persze joggal érzik mellôzve és fenyegetve magukat. Hiába hivatkoztak 1991-ben arra, hogy Irak Kuvait elleni inváziója vagy a szerbek boszniai háborúja hasonló ahhoz, ahogyan a törökök lerohanták Ciprus északi részét, az EU és a NATO fütyült erre a felvetésre. Nem véletlen tehát, hogy Athén renegátként következetesen kiállt Jugoszlávia egysége, illetve a szerb álláspont mellett. A német nyomás ellenére sem voltak hajlandók az EU-tagokkal együtt elismerni Horvátország és Szlovénia függetlenségét. Görög értelmezés szerint a két tagköztársaság leválása csak a konfliktus terjedéséhez és újabb szakadár törekvésekhez vezet majd a térségben. Ebben mellesleg nem tévedtek, és van is tôle félnivalójuk. Nemcsak a független Macedónia ambícióitól – Kis- és Nagy-Macedónia hovatartozása számos görög–bolgár–szerb összezördülés tárgya volt az utóbbi 120 esztendôben –, hanem mindenekelôtt egy képzeletbeli Nagy-Albániától: ha Koszovó leválik, akkor leszakadhat a Koszovóval határos macedóniai és szerbiai/montenegrói albán lakosság, valamint a görögországi albánság is. Az albánok helyzete ugyanis annyiban hasonlatos a kurdokéhoz, hogy egy tömbben laknak, de kétharmaduk a tömb közepén elhelyezkedô albán államon kívül, a környezô három országban. És akkor még nem említettük az Albániában élô görög kisebbséget, amely igencsak szûkösen van ellátva úgynevezett kisebbségi jogokkal. A görögök emiatt is hiába panaszkodnak Brüsszelben. Az EU többek között azzal kárpótolja Törökországot az EU-tagság elmaradásáért, hogy nem engedi az albánokat a görög kisebbség miatt vegzálni. Görögországnak egyelôre nem sok öröme telik tehát a NATO fellépésében, lélekben és történelmi hagyományai alapján a másik oldalon áll.

Szerb nézôpontok

Az erkölcsi helyzet a koszovói beavatkozással kapcsolatban annyira egyértelmûnek látszik, hogy a kívülálló csak azon csodálkozik, miért nem látják a szerbek is, hogy a nyilvánvaló igazság nem az ô oldalukon áll. Az érthetetlen jelenséget sokan hajlamosak a szerbek eredendô elvetemültségével, militáns barbarizmusával magyarázni (a visszafogottabbak általában emlegetik a balkáni barbárságot). Anélkül, hogy a népirtást mentegetném, szeretnék néhány kevésbé misztikus és démonikus motívumra utalni.

A szerb küldöttség ismeretesen két okból nem írta alá a rambouillet-i megállapodást. Nem akarták elfogadni, hogy Koszovó különleges státust kapjon Jugoszlávián belül, és nem akarták elfogadni, hogy a békét a tartományba telepített NATO-békefenntartók ellenôrizzék. Valójában a két ok közül az elsô volt döntô a szerb politikusok és közvélemény számára. Milosÿevic´ a daytoni egyezményben már elfogadta idegen csapatok jelenlétét, igaz, nem magában Jugoszláviában, csak egy volt tagköztársaságban. Viszont Bosznián belül a föderáció tagjai nem kaptak olyan „különleges státust”, amit Koszovó kapott volna az egyezmény szerint. Szerb értelmezésben a szinte önállósággal felérô széles körû autonómia nem más, mint nemzetközileg kikényszerített bevezetô lépés Koszovó elszakadására. A NATO-csapatok jelenléte és a szerb hatóságok, a hadsereg és a rendôrség teljes kivonása után szerintük automatikusan következett volna az elszakadás, ami Jugoszlávia önálló államiságának a végét jelentette volna. Ez a perspektíva volt elfogadhatatlan a szerbek számára, és a tárgyalásokon uralkodó feszült légkör és a folyamatos fenyegetések nem csökkentették a szerbek ezzel kapcsolatos félelmeit.

A különleges státus azt jelentette volna, hogy a koszovói albán hatóságok hivatalosan is használhatták volna önálló nemzeti jelképeiket, saját közhatalmi szerveik, kormányuk, oktatási rendszerük, hatóságaik, rendfenntartó erejük lett volna, és mindezt nemzetközi megfigyelôk ellenôrizték volna. Ez gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy Koszovó az önálló tagköztársaság rangjára emelkedik Jugoszlávián belül, méghozzá a nemzetközi katonai erô jelenléte miatt olyan körülmények között, amikor de facto bajosan lehet beszélni jugoszláv állami szuverenitásról a területtel kapcsolatban. A szerb delegáció Rambouillet-ban nem zárkózott el az autonómiától, ámde sokkal szûkebbre szabta volna annak kereteit. Vagyis azt szerették volna biztosítani, hogy a föderáció két tagköztársaságáénál, Szerbiáénál és Montenegróénál alacsonyabb szintû legyen a koszovói albán hatóságok szuverenitása.

Az 1974-es alkotmány szerint Koszovó Szerbián belül élvezett autonómiát, de volt képviselete szövetségi szinten is. Vagyis a tagköztársaságokhoz hasonlóan tagot delegálhatott a szövetség elnökségébe éppúgy, mint a szövetségi kormányzati szervekbe, vétójoga volt a szövetségi törvényekkel és a szövetségi alkotmánnyal kapcsolatban, a tartomány berendezkedését és jogrendjét szövetségi szintû törvények szabályozták. Milosÿevic´ ettôl fosztotta meg Koszovót – és a Vajdaságot (de nem a vajdasági magyarokat – a szerk.) – 1989-ben, amikor lefokozta a tartományt egy Szerbián belüli részlegesen autonóm státusra. A nemzetközi közösség ezt az autonómiát akarja helyreállítani, ami a szerbek számára Kis-Jugoszlávia keretei között már elfogadhatatlan, ráadásul az albánoknak már kevés. A szerbek alapvetôen nem értik, miért akarják ôket erôvel olyasmire kényszeríteni, olyan szintû autonómia megadására (amelyrôl ráadásul azt gondolják, hogy az elszakadás fügefalevele), amilyet a nemzetközi jog hallomásból sem ismer mint általánosan kötelezô és bevett formát.

Az albán követelések szintjével egyébként a Nyugatnak is meggyûlt a baja. Amikor az UCK színre lépett 1998 februárjában, az albánok radikális szárnya valóban állami önállóságot követelt. Ez azonban összeegyeztethetetlen azzal a politikai doktrínával, amit az Egyesült Államok és az Európai Unió a berlini fal leomlása és a Szovjetunió felbomlása óta követ. Eszerint csak korábbi tagköztársaságok önálló államiságát hajlandók elismerni, korábbi autonóm területek önállósodását nem támogatják. A nemzeti önrendelkezés vegytiszta elvét ugyan sérti ez a megközelítés, de valószínûleg jó oka volt erre a Nyugatnak. Ezért ismerték el Horvátországot és a balti államokat, míg a Krajinai Szerb Köztársaságot vagy Csecsenföld önállóságát nem. Ez akár megnyugtatólag is hathatott volna a szerbekre, de Koszovóval kapcsolatban nem hitték el, hogy ha a Nyugat ôszinte is, képes kordában tartani a szakadár albánokat.

Márpedig a szerb közvéleményen belül a Nyugat „ôszinteségében” nagyon kevesen hisznek. Az egyik leginkább frusztráló körülmény számukra Németország részvétele a támadásban, illetve általában véve is Németország aktív szerepe Jugoszlávia fölbomlasztásában – már ahogy a szerbek látják. A szerb közvélemény szemében a német politika az újraegyesülés óta nem más, mint a hagyományosan expanzív német balkáni politika, a Drang nach Osten „imperialista” – ne feledjük, Milosÿevic´ kormányzópártja eredetileg egy marxista párt volt – stratégiájának felújítása. Az újraegyesült Németország nem más, mint a „negyedik birodalom”. Elsô dolguk volt, hogy támogatták a horvát és a szlovén függetlenséget 1991-ben, és most a koszovói albánokat használják föl céljaikra. Cinikus módon igyekeznek összemosni a holocaust képeit az albán „terroristák” elleni fellépéssel. A szerbek, akiknek a többsége már régóta el van zárva az objektív tájékozódás forrásaitól, úgy tudja, hogy nincs semmi bizonyíték arra nézve, hogy Koszovóban etnikai tisztogatás volna, a „bizonyítékokat” a nyugati propaganda hamisítja. Ráadásul a Bundeswehr és a NATO aktív segítséget nyújt a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek, fegyvereket, egyenruhát szállít, logisztikai segítséget nyújt, az albán parancsnokok mellett német és amerikai tanácsadók tevékenykednek. A szerbek szemében a NATO légiereje nem más, mint az albán terroristák légiereje.

Vagyis a szerbek többsége úgy látja, hogy a koszovói háború nem más, mint a Jugoszlávia felbomlasztására indított nemzetközi agresszió újabb, végsô fázisa. A tervszerû szerb- és jugoszlávellenes háború hátterében a CIA, az Egyesült Államok áll. A CIA „Roots” azaz „Gyökerek” fedônevû akciójának célja, hogy Koszovó elszakításával végsô csapást mérjenek Jugoszláviára. A koszovói nyersanyagforrások elszakítása és Albániához csatolása az elsô lépcsô a végsô támadásban, amit követ majd az éléskamra, azaz a Vajdaság elszakítása, végül Montenegró elszakadása, és ezzel a szerbség totális és végsô kifosztása. Ezért a szerbek többsége, amely készpénznek veszi ezt a szcenáriót, úgy véli, hogy a háború egész egyszerûen elkerülhetetlen. Arról persze nem hallani, hogy miért pont a szerbekkel akar így kiszúrni az egész világ, de az adott helyzetben a közvélemény az indíték kérdésével nemigen foglalkozik.

A szerbek elleni agresszió elsô jele az volt, hogy miközben a nyugati propaganda elejétôl fogva démonizálta a szerbeket, és részletesen taglalta állítólagos „rémtetteiket”, mélyen hallgatott azokról a sérelmekrôl, amelyeket a szerbeknek kellett elviselniük, vagy legalábbis bagatellizálni igyekezett azokat. Nos, valljuk be, azért ebben van valami. A szerbek nemzetközi píárja az utóbbi évtizedben nem volt a legjobb, és ha történetesen ôket érte valami atrocitás, az empátia mértéke jóval szerényebb volt. 1995 nyarán a horvát hadsereg és a paramilitáris alakulatok több százezer krajinai szerbet üldöztek el otthonukból néhány nap (!) alatt. A Nyugat, bár elhümmögött egy ejnye-bejnyét, azóta sem tett semmit ez ellen.

A frusztráló ellenpéldákat hosszasan lehetne sorolni. Miért nem lépett föl a nemzetközi közösség erôszakkal, amikor az izraeliek elûzték a palesztinokat a Jordán bal partjáról, vagy amikor elfoglalták a Gáza-övezetet és Dél-Libanont? Hol maradt a nemzetközi fellépés, amikor a kurdok ellen folyt irtóháború? És vajon miért nem támogatja a NATO az IRA-t vagy az ETA-t, ahogyan támogatja most az UCK-t? Hiszen ez utóbbi sem más, mint egy erôszakot alkalmazó szeparatista terrorszervezet…

A szerbek mellett számos görög politikus és elemzô is úgy tartja, hogy a NATO Koszovó-politikája egyre irracionálisabb és veszedelmesebb fordulatokat vett. Végzetes következetlenségnek és hibának tartják, hogy a NATO egyoldalúan az UCK mellett foglalt állást, miközben közvetíteni próbált a szerbek és az albánok között. Ez a tény a szerbek szemében teljesen aláásta a NATO és a Nyugat iránti bizalmat. Amióta pedig a bombázások beindultak, a szerbek azt kérdezik, hogy a polgárháborút és a fegyveres harcot kirobbantó, a szerb lakosságot elûzô és a szerb hatóságok ellen sorozatosan merényleteket elkövetô Albán Felszabadítási Hadsereg erôit vajon miért nem bombázza a NATO. Kétségtelen, hogy a szovjet csapatok 1968-as csehszlovákiai bevonulása óta nem került sor arra Európában, hogy fegyveresen egy független állam ellen támadjanak. És mindezen fölül nagyon kétséges, hogy a bombázások önmagukban eredményt hoznak, sôt úgy látszik, inkább növelik a bajt. Milosÿevic´et egyáltalán nem érdekli, hogy lebombázzák az országot, mint ahogy Szaddám Huszein is teljesen közömbös népe szenvedése iránt. Így a bombázások egyetlen igazi vesztese a civil lakosság. És persze továbbra is vitatható, hogy mindezt a NATO milyen alapon, milyen nemzetközi felhatalmazás alapján teszi.
Kik ezek, és ki jöhet utánuk?

Ha a mostani háború eredetét és lehetséges kimenetelét vizsgáljuk, akkor célszerû egy pillantást vetni arra, hogy kik is kormányozták Jugoszláviát az elmúlt évtizedekben, és kik azok, akik az országot belemanôverezték ebbe a katasztrófába. A közkeletû felfogás szerint az egykori Jugoszlávia lakosait és kultúráit civilizatórikus szempontból nagyjából három csoportba lehet osztani. A legfejlettebb, gazdaságilag és politikai kultúrájában, Szlovénia, amelyiknek most egyedül van esélye integrálódni az európai rendbe. A második szinten a horvátok, a szerbek vannak, akik legalábbis rendelkeztek valamilyen demokratikus hagyománnyal még az elsô világháború elôtt is. A legalsó szinten vannak ebbôl a szempontból a boszniaiak, azaz mindhárom náció boszniai elemei és a montenegróiak, akik csak ebben a században szabadultak a török nyûgtôl, és meglehetôsen archaikus társadalmi szerkezettel és politikai kultúrával érkeztek a XX. századba. Eszerint mind Montenegró, mind Bosznia-Hercegovina sokat megôrzött az elmaradott, középkori törzsi szerkezetbôl és kultúrából. A koszovói albánok pedig a közfelfogás szerint még ezt a szintet sem érték el, ôk a legelmaradottabb népcsoport, ahol a legerôsebb az agresszív nacionalizmus.

Valójában az egykori Jugoszlávián belüli kulturális különbségeket a Habsburg és a Török Birodalom eltérô öröksége magyarázza. A fô választóvonal az „osztrák” Jugoszlávia és a „török” Jugoszlávia között húzódik, és az egyesült délszláv államban az utóbbiak maradtak a „B” kategóriás régiók. Ám ha adottnak is vesszük Szerbia relatív elmaradottságát és azt, hogy a 80-as évek válságát a „B” kategóriás régió jobban megsínylette, még mindig kérdés, hogy miként kerülhetett egyáltalán a hatalom közelébe egy olyan korlátolt és erôszakos ember, mint Slobodan Milosÿevic´ , aki minden tekintetben messze alulmúlja azt a civilizatórikus szintet, amelyre azért Szerbia mégiscsak eljutott az elmúlt évtizedekben.

A szerb értelmiség körében a legelterjedtebb nagyarázat erre az, hogy a második világháború után alapvetôen kicserélôdött és átrajzolódott Jugoszlávia demográfiai térképe, és ennek megfelelôen a politikai elit is. A háború egyik következménye az volt, hogy nagyszámú hegyvidéki, fôleg boszniai és montenegrói eredetû lakosság vándorolt az ország északi és középsô, alacsonyabban fekvô és civilizáltabb vidékeire. Ma már például több montenegrói él Szerbiában, mint magában Montenegróban. Ezek a csoportok vették át azután át a felsô és középszintû irányítást az egész országban, magukkal hozva azt a hegyvidéki kulturális mentalitást, amelyben sokkal erôteljesebb volt a sovén nacionalizmus, és meghatározó vonása volt az erôszak és a hatalom kultusza. Ha Jugoszlávia szétesését a nacionalista érzelmek felbuzdulása okozta, a fô húzóerô ebben a nacionalizmusban a hegyvidéki mentalitás volt. Jugoszlávia szétesését a hegyvidékiek „menedzselték”. Az egész konfliktust úgy is föl lehet fogni, mint a boszniaiak és a montenegróiak egymással vívott harcát.

A mai Kis-Jugoszláviában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a kulcspozíciókat hegyvidékiek töltik be. Franjo Tudjman boszniai horvát, Vojislav Seselj és Vuk Drasÿkovic´ boszniai szerb. Ellenfelük, Slobodan Milosÿevic´ családja montenegrói, ô maga pedig valószínûleg ott is született, bár ezt tagadja. A hátborzongatóan szomorú az egészben az, hogy sem Drasÿkovic´, sem Seselj, sem Milosÿevic´ nem nacionalista politikus a szó hagyományos értelmében. Egyszerûen hatalomvágyó és erôszakos személyiségek, amolyan „hegyi vezérek”, akik élnek ugyan a nacionalista uszítás fegyverével, de valójában fikarcnyit sem érdekli ôket sem a szerbség, sem pedig Szerbia sorsa, hiszen valójában semmi közük hozzá. Nem az ô népük, és nem az ô országuk. De nem elképzelhetetlen, hogy a végén csak ôk maradnak. A polgárháború alatt fiatalok tízezrei menekültek már el így is az országból, méghozzá a jobban képzett, polgárosultabb társadalmi csoportokból. A tömeges és látens exodus ma is zajlik. A kivándoroltak helyébe tömegesen áramlanak az újonnan jöttek, akiket a háború sodort Kis-Jugoszláviába. Ma a szerb rendôrség és hadsereg állományának és tisztikarának többségét ezek a „jövevények” alkotják. Ez is a háború egyik következménye, és ha így folynak tovább a dolgok, már végképp nem lesz kivel tárgyalni, csak ezekkel az elvakult, bosszúszomjas és végtelenül erôszakos emberekkel, azzal a sok tízezer Milosÿevic´tyel, akiknek a léte és hatalma és társadalmi státusa ebbôl a rezsimbôl fakad, akik ennek a háborúnak köszönhetik felemelkedésüket, és ezt a bombázást is arra használják ki, hogy végleg leszámoljanak a maradék kisszámú és gyenge demokratikus, polgári ellenzékkel, és végleg bebetonozzák az uralmukat.

(Fordította Mink András)

 

 

 

 

 

 

 

Vladislav B. Sotirovic

www.global-politics.eu/sotirovic

globalpol@global-politics.eu

© Vladislav B. Sotirovic 1999

RELATED POSTS
America’s Top Scientists Confirm: U.S. Goal Now is to Conquer Russia
The Bulletin of the Atomic Scientists published a study, on 1 March 2017, which opened as follows: “The US nuclear forces modernization program has been portrayed to the public as an effort to ensure the reliability and safety of warheads in the US nuclear arsenal, rather than to enhance their military capabilities. In reality, however, that program has implemented revolutionary new technologies that will vastly increase the targeting capability of the US ballistic missile arsenal. This increase in capability is astonishing — boosting the overall killing power of existing US ballistic missile forces by a factor of roughly three — and ...
READ MORE
Mass Incarceration, Prison Labor in the United States
The Federal Prison Industries (FPI) under the brand UNICORE operates approximately 52 factories (prisons) across the United States. Prisoners manufacture or assemble a number of products for the US military, homeland security,and federal agencies according to the UNICORE/FPI website. They produce furniture, clothing and circuit boards in addition to providing computer aided design services and call center support for private companies. UNICORE/FPI makes its pitch for employing call center support personnel to firms thinking about off-shoring their call center functions. The logic is that, hey!, they may be prisoners, but it’s keeping the jobs in the USA that matters. Fair enough. ...
READ MORE
The Destabilization Of Macedonia? Greater Albania And The Process Of “Kosovization”
Introduction The last open armed conflict in the Former Yugoslav Republic of Macedonia – FYROM (former Socialist Republic of Macedonia as one of six federal republics of the Socialist Federal Republic of Yugoslavia) in the May 2015 was just an expected continuation of constant tensions between the ethnic Albanians and the Macedonian Slavs during the last quarter of century.[i] However, these tensions are time to time transformed into the open armed conflicts of the Albanian extremists, usually coming from Kosovo, with the Macedonian security forces. The most notable conflict incidents in Macedonia after the Kosovo War in 1998−1999, when the Kosovo Albanians ...
READ MORE
Czech President Zeman: Deputy PM of Kosovo is a War Criminal
Miloš Zeman said in an interview for the Serbian newspaper Večernje novosti, that recognition of Kosovo’s independence has opened a Pandora’s Box and called the Kosovo deputy Prime Minister Hashim Thaçi a war criminal. Zeman, among other things, confirmed that he will travel to Moscow for the celebrations of the end of the Second World War because the Soviet army liberated most of the former Czechoslovakia. The Czech president has openly expressed himself on Kosovo in the past, for example he labeled the country a very strange state with a strong narco-mafia influence. This article originally appeared at Hospodářské Noviny. Translated for RI by Anthony Grulich The recognition of ...
READ MORE
The Empire Wants Ms. Clinton, The Conqueror!
What a fine race it has become! Both Hilary Clinton and Donald Trump are competing in it as a who is the ‘tougher guy/gal’ in what could be easily described as a 21st Century Tarantino-style (or Scorsese-style) political pulp fiction gore. What they both utter, may often sound like some staged bluff: “Are you talking to me? Hey, there’s nobody else here… Are you talking to me?” But just think for a moment what would really happen if one of them sticks to his or her ‘promises’ and ‘principles’, after getting elected! (The bullets would be flying, the nukes exploding, and millions ...
READ MORE
Iraq Invasion – Anniversary Of The Biggest Terrorist Attack In Modern History
Since terrorism’s tragedy is again in the news, it is timely to revisit perhaps one of the biggest acts of terrorism in modern history – the illegal invasion and destruction – ongoing – of Iraq. March 20th marked the thirteenth anniversary of an action resulting in the equivalent of a Paris, Brussels, London 7th July 2005, often multiple times daily in Iraq ever since. As for 11th September 2001, there has frequently been that death toll and heart break every several weeks, also ongoing. America and Britain have arguably engaged in and generated the legacy of one of the longest recorded attacks ...
READ MORE
Crazed Washington Drives The World To The Final War
John Pilger is the kind of well-informed, hard-hitting journalist with gobs of integrity that no longer exists in the Western mainstream media. He has the most distinguished career of all in the business. In the article below he brings stunning information to one of my own themes–the creation by Washington and its NATO vassals of an artificial reality consisting entirely of propaganda into which Washington has placed the entire Western world and all outside who inspire to be part of it. Westerners live in The Matrix, and the presstitutes keep them there. The New York Times, Wall Street Journal, NPR, and ...
READ MORE
Electronic Voting Fraud: A Real Threat To Any Democrat Running For President
  A single strategic IT manipulator virtually anywhere could swing the 2016 election with just a few keystrokes perpetrated in less than a minute. (Image: Lauren Walker / Truthout)The support of readers like you got this story published - and helps Truthout stay free from corporate advertising. Can you sustain our work with a tax-deductible donation today? The way our electoral process now stands, electronic voting machines guarantee a Republican victory in 2016. No matter what she does, Hillary Clinton - or any other Democratic nominee - cannot be elected without a fundamental change in the basic mechanics of how our votes are ...
READ MORE
The Destruction Of Yugoslavia: International Justice Or NATO “Battering Ram”
With the March 24 ICTY decision condemning Former Bosnian Serb leader Radovan Karadzic for war crimes, exactly 17 years after NATO began its bombing spree on Serbia,  international criminal justice revealed itself once again as an instrument of US and NATO foreign policy. [They chose that the 24th of March to render judgment regarding Karadzic iquite deliberately with a view to erasing the history of NATO crimes.] If any doubts persist, it is worth remembering how the Former US Ambassador-at-Large for War Crimes Issues, David Scheffer, perceived that tribunal. Writing about it in his memoirs, Scheffer wrote unabashedly: the tribunal was an important judicial tool, and I had ...
READ MORE
The CIA: Nazifying Ukraine Since 1953
The recent declassification of over 3800 documents by the Central Intelligence Agency provides detailed proof that since 1953 the CIA operated two major programs intent on not only destabilizing Ukraine but Nazifying it with followers of the World War II Ukrainian Nazi leader Stepan Bandera. The CIA programs spanned some four decades. Starting as a paramilitary operation that provided funding and equipment for such anti-Soviet Ukrainian resistance groups as the Ukrainian Supreme Liberation Council (UHVR); its affiliates, the Organization of Ukrainian Nationalists (OUN) and Ukrainian Insurgent Army (UPA), all Nazi Banderists. The CIA also provided support to a relatively anti-Bandera faction ...
READ MORE
US Propaganda Campaign to Demonize Russia in Full Gear over One-Sided Dutch/Aussie Report on Flight 17 Downing
If the danger of the anti-Putin, anti-Russian disinformation propaganda campaign out of the Pentagon and promoted by the US corporate media weren’t so serious, the effort itself might be laughable. I did laugh. In fact, listening last night to a discussion by an NPR host with a government spokesperson about the latest propaganda effort to blame the downing of a Malaysian jumbo jet over Ukraine on July 17, 2014 on Russia. After hearing the government official, whose name I didn’t catch, say that Dutch prosecutors had found “solid evidence” that it was a “Russian-made” BUK antiaircraft missile launched from “pro-Russian” rebel ...
READ MORE
Pope Francis at Auschwitz But Not Where Catholics Slaughtered 700,000 Serbs, Jews and Roma in WWII
Jasenovac in Croatia was the third largest World War II concentration camp in Europe by number of victims. It was operated by the Catholic and Nazi-allied Ustasha government. Wartime Croatia has been called “one great slaughterhouse.” The prisoners – mostly Serbs, Jews and Roma had their throats cut with specially designed knives, or they were killed with axes, mallets and hammers; they were also shot, or they were hung from trees or light poles. Some were burned alive in hot furnaces, boiled in cauldrons, or drowned in the River Sava. Here the most varied forms of torture were used. Finger and toe nails were pulled out with ...
READ MORE
Video: Destruction Of Palmyra (2016)
“Just rubble, a ruin, completely destroyed.” - @lindseyhilsum reveals the full scale of destruction in Palmyra.https://t.co/2Bl1vup2aC — Channel 4 News (@Channel4News) April 2, 2016 Join the debate on our Twitter Timeline!
READ MORE
Hillary’s Agenda Here And Abroad Intertwined: “Full Spectrum Dominance” Around The Globe, A Swelling Precariat At Home
Harry Truman surprised Americans with his call for European-style government guaranteed health care for all, Johnson with the extent of the Great Society reforms, and even Nixon with the avalanche of regulatory legislation and social spending he approved, outperforming Johnson on a number of “Keynesian” fronts. Hillary Clinton will offer no such surprises. Her consistent record in the context of the Party’s rightward gallop allows us to infer with iron confidence what we can expect from the Monstress on both the foreign and domestic fronts. Her coming onslaught against the working population combines neoliberal austerity with some of the dominant strategies ...
READ MORE
The Killing of Serbian Children in Kosovo: The Story of a Survivor
At the age of 15 on a riverbank he was shot eight times just for being Serbian. He survived and a few days later during the religious holiday of Transfiguration he was out of his coma. But until now he has not received an answer to his question: who shot the children bathing in the river near the Kosovo village of Gorazdevac on August 13, 2003? In his interview to the Voice of Russia Bogdan Bukumiric tells a wonderful story of his rescue. “It is not so scary to die as to be buried alive” – this is the inscription on ...
READ MORE
United States War Crimes
Human Rights Day, December 10, 2016, we bring to the attention of our readers an important article published in 2002 on the record of US war crimes. The issue of War Crimes emerged after World War I at the Versailles Conference, but it was not until the end of World War II that a more comprehensive definition of what constitutes war crimes was developed. First among new international conventions addressing war crimes was the 1950 Charter of the Nuremberg Tribunal. Its fundamental premise was that the conduct of war in violation of international treaties was a crime against peace. Ill treatment ...
READ MORE
America’s Top Scientists Confirm: U.S. Goal Now is to Conquer Russia
Arms Transfers to Saudi Arabia
Mass Incarceration, Prison Labor in the United States
The Destabilization Of Macedonia? Greater Albania And The Process Of “Kosovization”
Czech President Zeman: Deputy PM of Kosovo is a War Criminal
The Empire Wants Ms. Clinton, The Conqueror!
Iraq Invasion – Anniversary Of The Biggest Terrorist Attack In Modern History
Crazed Washington Drives The World To The Final War
Electronic Voting Fraud: A Real Threat To Any Democrat Running For President
Hillary Clinton – A member of the “Axis of (D)evil”
The Destruction Of Yugoslavia: International Justice Or NATO “Battering Ram”
The CIA: Nazifying Ukraine Since 1953
US Propaganda Campaign to Demonize Russia in Full Gear over One-Sided Dutch/Aussie Report on Flight 17 Downing
Meryl Streep’s Golden Globes Speech
Pope Francis at Auschwitz But Not Where Catholics Slaughtered 700,000 Serbs, Jews and Roma in WWII
Video: Destruction Of Palmyra (2016)
Hillary’s Agenda Here And Abroad Intertwined: “Full Spectrum Dominance” Around The Globe, A Swelling Precariat At Home
Mark Twain on the Americans
The Killing of Serbian Children in Kosovo: The Story of a Survivor
United States War Crimes

Comments are closed.