Koszovó Csomója (1999)

Hits: 1348

A „rövid” XX. századot a balkáni lôporos hordó robbanása vezette be, és úgy látszik, addig nem is tud befejezôdni, amíg ezt a hordót jó mélyen és örökre el nem temetik. A koszovói konfliktus új fázisa – ha nem akarunk éppenséggel visszamenni az ôsidôkig, de legalábbis a rigómezei ütközetig (1389) vagy Arsenije Carnojevic és népe nagy elvándorlásáig (1698 – a tartomány szerb lakosága ekkor menekült el a török megtorlás elôl, és ekkor kezdôdött dél felôl az albánok tömeges betelepedése a lényegében lakatlanná vált területre) – nagyjából az elsô balkáni háborúval kezdôdött, és kisebb-nagyobb megszakításokkal tart ma is. A tartomány szerencsétlen helyen fekszik. Túl jelképes történelmi jelentôségén, ez a Balkán kapuja, mindig is nagyon változatos etnikai és hatalmi viszonyokkal, valamint jelentôs természeti kincsekkel. Stratégiai kulcspont, amely alatt ráadásul egy aranybánya fekszik. Bôven van oka és történelmi ürügye szinte minden környékbeli népnek, szerbnek, bolgárnak, albánnak, ragaszkodni hozzá.

Nagy-Szerbia és Nagy-Albánia

A szerb hadsereg az elsô balkáni háborúban, 1912-ben vonult be Koszovóba, amely akkor még a török birodalom tartománya volt, nagyjából fele-fele részben mohamedán vallásra áttért albán, illetve ortodox szerb népességgel. A háború átmeneti következményeként Koszovót és Albánia északi részét Szerbia, Albánia déli részét pedig Görögország tartotta megszállva. Ezt az aktust az albánok és a szerbek természetesen különbözôképpen magyarázták. A szerbek szerint ôk fölszabadították a szerb és albán népet a török elnyomás alól. Az albánok szerint viszont a szerbek egyszerûen meghódították ôket, Nagy-Szerbia megteremtésének lázában. Az I. világháború idején a terület nagy része Bulgáriához tartozott – ki gondolná, a IX. században ez bolgár terület volt –, majd a háború után viszakerült az akkor már Szerb–Horvát–Szlovén Királyság néven létrehozott új délszláv államalakulathoz. A két világháború között jelentôs szerb betelepülés kezdôdött, albán állítás szerint szabályos gyarmatosítás és erôszakos áttelepítés, ám a második világháború idején a folyamat megfordult. A Mussolini védnöksége alatt kreált Nagy-Albánia magában foglalta Koszovót és Nyugat-Macedóniát. A tartományból 100000 szerbet üldöztek el, és ezzel végleg az albánok javára fordult a tartomány etnikai összetétele. Az 1946-os (ekkor már ismét jugoszláv!) népszámlálás szerint Koszovó lakosságának 70 százaléka volt albán, és 30 százaléka szerb.

A tartomány Titótól 1946-ban széles körû autonómiát kapott. Egy futó elképzelés szerint a proletár internacionalizmus jegyében Albániához csatolták volna Sztálin jóváhagyásával, de amikor Tito szakított Sztálinnal 1948-ban, ez a terv lekerült a napirendrôl. Tito, hogy e „nacionalista elhajlás” miatti lelkifurdalását enyhítse, egyre nagyobb önállóságot biztosított Jugoszlávián belül a koszovói albán kommunista vezetésnek, amely önálló igazgatással, oktatással, rendôrséggel rendelkezett. A tartományon belül szakadatlanul folyt az albánosítás, az egyre fogyó szerb lakosság szelídebb vagy durvább formában történô eltántorítása. Ehhez még hozzáadódott, hogy az albán családokban a gyermekszám jóval magasabb volt, mint a szerbeknél, így 1989-re kialakult a mai – mármint a tömeges tisztogatások elôtti – 90–10 százalékos etnikai arány. Amikor tehát Milosÿevic´ 1989-ben megszüntette Koszovó autonómiáját, a szerbek többsége úgy érezte, ez az egyetlen eszköz a csendes szerbetlenítés és a tartomány elvesztésének megakadályozására, egy régi történelmi sérelem helyreütésére. Nem véletlen tehát, hogy Milosÿevic´ népszerûsége és hatalma – az elvesztett háborúk dacára – mind a mai napig ebben az aktusban gyökeredzik.

Így dióhéjban is látható, hogy ez a történet nem a nagyvonalú gesztusok története. A fô tanulság mindkét nép számára az, hogy a másik fél minden adódó alkalmat kihasznál, hogy a maga etnikai és területi érdekeit a legpôrébb módon érvényesítse az ellenfél rovására. Az alkalmazott erôszak mértékét pedig nem humanitárius megfontolások, hanem kizárólag az aktuális erôviszonyok szabályozzák. Az albánoknak szemernyi kétségük sincs afelôl, hogy a szerbek kiirtanák ôket egy szálig, ha tehetnék. A szerbek pedig úgy látják, hogy az albánoknak valójában egyetlen igazi céljuk van: a szerb lakosság végleges elûzése, Koszovó Albániához csatolása, és a Jugoszlávián belüli autonómia jogosítványait is gátlástalanul ennek a szolgálatába állították. Egyetlen dolog van, amiben a két nép között töretlen az egyetértés: hosszú távon elképzelhetetlennek tartják, hogy egy államban, egy politikai közösségben éljenek. Ez igen szomorú és lehangoló, fôleg ha azt vesszük, hogy az utóbbi 300 évben még alkalmuk sem volt arra, hogy külön éljenek, és ez a kölcsönösen osztott meggyôzôdés a 300 éves folyamatos együttélés alatt és nyomán alakult ki.

Görögök és törökök

A mostani NATO-beavatkozás számos politikai és etikai problémát vet föl. Mindenekelôtt azt, hogy a NATO, amely ilyen vehemensen lép föl az emberi jogok és a nemzeti önrendelkezés védelmében, vajon miért olyan elnézô Törökországgal szemben. Amikor Törökország elfoglalta Ciprus északi részét, vagy amikor szabályos irtóhadjáratot folytatott a kurdok ellen, senkinek sem jutott eszébe nemzetközi megtorló akciót sürgetni. A magyarázat egyszerû.

A Földközi-tenger keleti medencéjének stratégiai jelentôségérôl szükségtelen hosszasan értekezni. Elég annyit megjegyezni, hogy az utóbbi 5000 év ismert háborúinak túlnyomó többsége itt zajlott, és ennek a régiónak az ellenôrzéséért robbant ki. A Balkán és Kisázsia a NATO számára mindig is kulcsterület volt, ahonnan sakkban lehetett tartani a Varsói Szerzôdést és a szovjetek (oroszok?) európai ambícióit. Az el nem kötelezett Jugoszlávia mellett a fô stratégiai szerep Törökországé volt. Jugoszlávia kiesésével Törökország jelentôsége csak nôtt. Így nem csoda, hogy a NATO intervenciója Koszovóban ismét felszínre hozta azt a konfliktust, amely a NATO legnagyobb tehertétele volt eddig is: az ôsrégi török–görög viszályt.

Nem véletlen, hogy az amerikai és általában a NATO/EU-politika rendszeresen a törököket részesítette elônyben a görögökkel szemben. Törökország stratégiai jelentôsége összehasonlíthatatlanul nagyobb. Törökország ôrzi a Szorosokat, amelyek akadályozzák az orosz jelenlétet a Földközi-tengeren. Törökországból elérhetô és ellenôrizhetô az egész Közép- és Közel-Kelet, annak minden válságövezete és olajlelôhelye a Kaukázustól kezdve Irakon és Iránon át egészen Izraelig. Az Öböl-háború csak megerôsítette az ország jelentôségét.

A törököknek ennek megfelelôen két irányban is vannak ambícióik. Részei akarnak lenni Európának, ugyanakkor a Közép- és Közel-Kelet vezetô hatalmává akarnak válni. 1987-ben kérték felvételüket az EU-ba, amit elutasítottak az ország demokráciadeficitjére és vallási-kulturális különbözôségére hivatkozva. Az emiatti csalódás azonban egyelôre nem ingatta meg Törökország NATO-beli szerepét, és a török politikában is erôsödô iszlám fundamentalizmus sem vette át egyelôre a vezetô szerepet. Jugoszlávia, az ôsellenség szerbek uralta államalakulat szétesésével viszont felcsillant a lehetôség, hogy a törökök az eddiginél nagyobb szerepre tegyenek szert Európában, méghozzá balkáni befolyásuk kiterjesztésével. Ennek legfôbb akadálya természetesen a Nagy-Szerbia létrehozására törekvô szerb nacionalizmus. A jugoszláv polgárháború kirobbanásakor a törökök a szerbek horvátok és bosnyákok elleni agresszív, hódító háborúját emlegették. A mohamedán bosnyákok támogatása különösen kézenfekvô volt, ahogy a vallási „testvériség” és a „közös múlt”, amely alapján a törökök az albánokat támogatják, a mostani konfliktusban is fontos szerepet játszik. A 90-es évek elejétôl a török diplomácia igen aktívan ügyködött egy szerbellenes balkáni koalíció létrehozásában. Turgut Özal miniszterelnök sorban fölkereste Bulgáriát, Albániát és Macedóniát. Albánia és Törökország 1992-ben egy katonai együttmûködési szerzôdést is tetô alá hozott. Ezek a lépések nemcsak a szerbeket, hanem a görögöket is egyre idegesebbé tették. A századelô lokális kishatalmi paktumai reprodukálódnak ebben az új balkáni felállásban. A szereplôk a szomszédaik ellen a szomszédaik túloldali szomszédaival keresik a szövetséget: a törökök az albánokkal, bolgárokkal, macedónokkal, az ortodox szerbek a szintén ortodox görögökkel. A görögök nehezményezték Macedónia elismerését éppúgy, mint a török jelenlétet a boszniai békefenntartó kontingensben. Az pedig egyenesen abszurd, ahogy a NATO-tag Görögország Milosÿevic´tyel barátkozik, miközben legszorosabb katonai szövetségesei a diktátor országát bombázzák.

A görögök persze joggal érzik mellôzve és fenyegetve magukat. Hiába hivatkoztak 1991-ben arra, hogy Irak Kuvait elleni inváziója vagy a szerbek boszniai háborúja hasonló ahhoz, ahogyan a törökök lerohanták Ciprus északi részét, az EU és a NATO fütyült erre a felvetésre. Nem véletlen tehát, hogy Athén renegátként következetesen kiállt Jugoszlávia egysége, illetve a szerb álláspont mellett. A német nyomás ellenére sem voltak hajlandók az EU-tagokkal együtt elismerni Horvátország és Szlovénia függetlenségét. Görög értelmezés szerint a két tagköztársaság leválása csak a konfliktus terjedéséhez és újabb szakadár törekvésekhez vezet majd a térségben. Ebben mellesleg nem tévedtek, és van is tôle félnivalójuk. Nemcsak a független Macedónia ambícióitól – Kis- és Nagy-Macedónia hovatartozása számos görög–bolgár–szerb összezördülés tárgya volt az utóbbi 120 esztendôben –, hanem mindenekelôtt egy képzeletbeli Nagy-Albániától: ha Koszovó leválik, akkor leszakadhat a Koszovóval határos macedóniai és szerbiai/montenegrói albán lakosság, valamint a görögországi albánság is. Az albánok helyzete ugyanis annyiban hasonlatos a kurdokéhoz, hogy egy tömbben laknak, de kétharmaduk a tömb közepén elhelyezkedô albán államon kívül, a környezô három országban. És akkor még nem említettük az Albániában élô görög kisebbséget, amely igencsak szûkösen van ellátva úgynevezett kisebbségi jogokkal. A görögök emiatt is hiába panaszkodnak Brüsszelben. Az EU többek között azzal kárpótolja Törökországot az EU-tagság elmaradásáért, hogy nem engedi az albánokat a görög kisebbség miatt vegzálni. Görögországnak egyelôre nem sok öröme telik tehát a NATO fellépésében, lélekben és történelmi hagyományai alapján a másik oldalon áll.

Szerb nézôpontok

Az erkölcsi helyzet a koszovói beavatkozással kapcsolatban annyira egyértelmûnek látszik, hogy a kívülálló csak azon csodálkozik, miért nem látják a szerbek is, hogy a nyilvánvaló igazság nem az ô oldalukon áll. Az érthetetlen jelenséget sokan hajlamosak a szerbek eredendô elvetemültségével, militáns barbarizmusával magyarázni (a visszafogottabbak általában emlegetik a balkáni barbárságot). Anélkül, hogy a népirtást mentegetném, szeretnék néhány kevésbé misztikus és démonikus motívumra utalni.

A szerb küldöttség ismeretesen két okból nem írta alá a rambouillet-i megállapodást. Nem akarták elfogadni, hogy Koszovó különleges státust kapjon Jugoszlávián belül, és nem akarták elfogadni, hogy a békét a tartományba telepített NATO-békefenntartók ellenôrizzék. Valójában a két ok közül az elsô volt döntô a szerb politikusok és közvélemény számára. Milosÿevic´ a daytoni egyezményben már elfogadta idegen csapatok jelenlétét, igaz, nem magában Jugoszláviában, csak egy volt tagköztársaságban. Viszont Bosznián belül a föderáció tagjai nem kaptak olyan „különleges státust”, amit Koszovó kapott volna az egyezmény szerint. Szerb értelmezésben a szinte önállósággal felérô széles körû autonómia nem más, mint nemzetközileg kikényszerített bevezetô lépés Koszovó elszakadására. A NATO-csapatok jelenléte és a szerb hatóságok, a hadsereg és a rendôrség teljes kivonása után szerintük automatikusan következett volna az elszakadás, ami Jugoszlávia önálló államiságának a végét jelentette volna. Ez a perspektíva volt elfogadhatatlan a szerbek számára, és a tárgyalásokon uralkodó feszült légkör és a folyamatos fenyegetések nem csökkentették a szerbek ezzel kapcsolatos félelmeit.

A különleges státus azt jelentette volna, hogy a koszovói albán hatóságok hivatalosan is használhatták volna önálló nemzeti jelképeiket, saját közhatalmi szerveik, kormányuk, oktatási rendszerük, hatóságaik, rendfenntartó erejük lett volna, és mindezt nemzetközi megfigyelôk ellenôrizték volna. Ez gyakorlatilag azt jelentette volna, hogy Koszovó az önálló tagköztársaság rangjára emelkedik Jugoszlávián belül, méghozzá a nemzetközi katonai erô jelenléte miatt olyan körülmények között, amikor de facto bajosan lehet beszélni jugoszláv állami szuverenitásról a területtel kapcsolatban. A szerb delegáció Rambouillet-ban nem zárkózott el az autonómiától, ámde sokkal szûkebbre szabta volna annak kereteit. Vagyis azt szerették volna biztosítani, hogy a föderáció két tagköztársaságáénál, Szerbiáénál és Montenegróénál alacsonyabb szintû legyen a koszovói albán hatóságok szuverenitása.

Az 1974-es alkotmány szerint Koszovó Szerbián belül élvezett autonómiát, de volt képviselete szövetségi szinten is. Vagyis a tagköztársaságokhoz hasonlóan tagot delegálhatott a szövetség elnökségébe éppúgy, mint a szövetségi kormányzati szervekbe, vétójoga volt a szövetségi törvényekkel és a szövetségi alkotmánnyal kapcsolatban, a tartomány berendezkedését és jogrendjét szövetségi szintû törvények szabályozták. Milosÿevic´ ettôl fosztotta meg Koszovót – és a Vajdaságot (de nem a vajdasági magyarokat – a szerk.) – 1989-ben, amikor lefokozta a tartományt egy Szerbián belüli részlegesen autonóm státusra. A nemzetközi közösség ezt az autonómiát akarja helyreállítani, ami a szerbek számára Kis-Jugoszlávia keretei között már elfogadhatatlan, ráadásul az albánoknak már kevés. A szerbek alapvetôen nem értik, miért akarják ôket erôvel olyasmire kényszeríteni, olyan szintû autonómia megadására (amelyrôl ráadásul azt gondolják, hogy az elszakadás fügefalevele), amilyet a nemzetközi jog hallomásból sem ismer mint általánosan kötelezô és bevett formát.

Az albán követelések szintjével egyébként a Nyugatnak is meggyûlt a baja. Amikor az UCK színre lépett 1998 februárjában, az albánok radikális szárnya valóban állami önállóságot követelt. Ez azonban összeegyeztethetetlen azzal a politikai doktrínával, amit az Egyesült Államok és az Európai Unió a berlini fal leomlása és a Szovjetunió felbomlása óta követ. Eszerint csak korábbi tagköztársaságok önálló államiságát hajlandók elismerni, korábbi autonóm területek önállósodását nem támogatják. A nemzeti önrendelkezés vegytiszta elvét ugyan sérti ez a megközelítés, de valószínûleg jó oka volt erre a Nyugatnak. Ezért ismerték el Horvátországot és a balti államokat, míg a Krajinai Szerb Köztársaságot vagy Csecsenföld önállóságát nem. Ez akár megnyugtatólag is hathatott volna a szerbekre, de Koszovóval kapcsolatban nem hitték el, hogy ha a Nyugat ôszinte is, képes kordában tartani a szakadár albánokat.

Márpedig a szerb közvéleményen belül a Nyugat „ôszinteségében” nagyon kevesen hisznek. Az egyik leginkább frusztráló körülmény számukra Németország részvétele a támadásban, illetve általában véve is Németország aktív szerepe Jugoszlávia fölbomlasztásában – már ahogy a szerbek látják. A szerb közvélemény szemében a német politika az újraegyesülés óta nem más, mint a hagyományosan expanzív német balkáni politika, a Drang nach Osten „imperialista” – ne feledjük, Milosÿevic´ kormányzópártja eredetileg egy marxista párt volt – stratégiájának felújítása. Az újraegyesült Németország nem más, mint a „negyedik birodalom”. Elsô dolguk volt, hogy támogatták a horvát és a szlovén függetlenséget 1991-ben, és most a koszovói albánokat használják föl céljaikra. Cinikus módon igyekeznek összemosni a holocaust képeit az albán „terroristák” elleni fellépéssel. A szerbek, akiknek a többsége már régóta el van zárva az objektív tájékozódás forrásaitól, úgy tudja, hogy nincs semmi bizonyíték arra nézve, hogy Koszovóban etnikai tisztogatás volna, a „bizonyítékokat” a nyugati propaganda hamisítja. Ráadásul a Bundeswehr és a NATO aktív segítséget nyújt a Koszovói Felszabadítási Hadseregnek, fegyvereket, egyenruhát szállít, logisztikai segítséget nyújt, az albán parancsnokok mellett német és amerikai tanácsadók tevékenykednek. A szerbek szemében a NATO légiereje nem más, mint az albán terroristák légiereje.

Vagyis a szerbek többsége úgy látja, hogy a koszovói háború nem más, mint a Jugoszlávia felbomlasztására indított nemzetközi agresszió újabb, végsô fázisa. A tervszerû szerb- és jugoszlávellenes háború hátterében a CIA, az Egyesült Államok áll. A CIA „Roots” azaz „Gyökerek” fedônevû akciójának célja, hogy Koszovó elszakításával végsô csapást mérjenek Jugoszláviára. A koszovói nyersanyagforrások elszakítása és Albániához csatolása az elsô lépcsô a végsô támadásban, amit követ majd az éléskamra, azaz a Vajdaság elszakítása, végül Montenegró elszakadása, és ezzel a szerbség totális és végsô kifosztása. Ezért a szerbek többsége, amely készpénznek veszi ezt a szcenáriót, úgy véli, hogy a háború egész egyszerûen elkerülhetetlen. Arról persze nem hallani, hogy miért pont a szerbekkel akar így kiszúrni az egész világ, de az adott helyzetben a közvélemény az indíték kérdésével nemigen foglalkozik.

A szerbek elleni agresszió elsô jele az volt, hogy miközben a nyugati propaganda elejétôl fogva démonizálta a szerbeket, és részletesen taglalta állítólagos „rémtetteiket”, mélyen hallgatott azokról a sérelmekrôl, amelyeket a szerbeknek kellett elviselniük, vagy legalábbis bagatellizálni igyekezett azokat. Nos, valljuk be, azért ebben van valami. A szerbek nemzetközi píárja az utóbbi évtizedben nem volt a legjobb, és ha történetesen ôket érte valami atrocitás, az empátia mértéke jóval szerényebb volt. 1995 nyarán a horvát hadsereg és a paramilitáris alakulatok több százezer krajinai szerbet üldöztek el otthonukból néhány nap (!) alatt. A Nyugat, bár elhümmögött egy ejnye-bejnyét, azóta sem tett semmit ez ellen.

A frusztráló ellenpéldákat hosszasan lehetne sorolni. Miért nem lépett föl a nemzetközi közösség erôszakkal, amikor az izraeliek elûzték a palesztinokat a Jordán bal partjáról, vagy amikor elfoglalták a Gáza-övezetet és Dél-Libanont? Hol maradt a nemzetközi fellépés, amikor a kurdok ellen folyt irtóháború? És vajon miért nem támogatja a NATO az IRA-t vagy az ETA-t, ahogyan támogatja most az UCK-t? Hiszen ez utóbbi sem más, mint egy erôszakot alkalmazó szeparatista terrorszervezet…

A szerbek mellett számos görög politikus és elemzô is úgy tartja, hogy a NATO Koszovó-politikája egyre irracionálisabb és veszedelmesebb fordulatokat vett. Végzetes következetlenségnek és hibának tartják, hogy a NATO egyoldalúan az UCK mellett foglalt állást, miközben közvetíteni próbált a szerbek és az albánok között. Ez a tény a szerbek szemében teljesen aláásta a NATO és a Nyugat iránti bizalmat. Amióta pedig a bombázások beindultak, a szerbek azt kérdezik, hogy a polgárháborút és a fegyveres harcot kirobbantó, a szerb lakosságot elûzô és a szerb hatóságok ellen sorozatosan merényleteket elkövetô Albán Felszabadítási Hadsereg erôit vajon miért nem bombázza a NATO. Kétségtelen, hogy a szovjet csapatok 1968-as csehszlovákiai bevonulása óta nem került sor arra Európában, hogy fegyveresen egy független állam ellen támadjanak. És mindezen fölül nagyon kétséges, hogy a bombázások önmagukban eredményt hoznak, sôt úgy látszik, inkább növelik a bajt. Milosÿevic´et egyáltalán nem érdekli, hogy lebombázzák az országot, mint ahogy Szaddám Huszein is teljesen közömbös népe szenvedése iránt. Így a bombázások egyetlen igazi vesztese a civil lakosság. És persze továbbra is vitatható, hogy mindezt a NATO milyen alapon, milyen nemzetközi felhatalmazás alapján teszi.
Kik ezek, és ki jöhet utánuk?

Ha a mostani háború eredetét és lehetséges kimenetelét vizsgáljuk, akkor célszerû egy pillantást vetni arra, hogy kik is kormányozták Jugoszláviát az elmúlt évtizedekben, és kik azok, akik az országot belemanôverezték ebbe a katasztrófába. A közkeletû felfogás szerint az egykori Jugoszlávia lakosait és kultúráit civilizatórikus szempontból nagyjából három csoportba lehet osztani. A legfejlettebb, gazdaságilag és politikai kultúrájában, Szlovénia, amelyiknek most egyedül van esélye integrálódni az európai rendbe. A második szinten a horvátok, a szerbek vannak, akik legalábbis rendelkeztek valamilyen demokratikus hagyománnyal még az elsô világháború elôtt is. A legalsó szinten vannak ebbôl a szempontból a boszniaiak, azaz mindhárom náció boszniai elemei és a montenegróiak, akik csak ebben a században szabadultak a török nyûgtôl, és meglehetôsen archaikus társadalmi szerkezettel és politikai kultúrával érkeztek a XX. századba. Eszerint mind Montenegró, mind Bosznia-Hercegovina sokat megôrzött az elmaradott, középkori törzsi szerkezetbôl és kultúrából. A koszovói albánok pedig a közfelfogás szerint még ezt a szintet sem érték el, ôk a legelmaradottabb népcsoport, ahol a legerôsebb az agresszív nacionalizmus.

Valójában az egykori Jugoszlávián belüli kulturális különbségeket a Habsburg és a Török Birodalom eltérô öröksége magyarázza. A fô választóvonal az „osztrák” Jugoszlávia és a „török” Jugoszlávia között húzódik, és az egyesült délszláv államban az utóbbiak maradtak a „B” kategóriás régiók. Ám ha adottnak is vesszük Szerbia relatív elmaradottságát és azt, hogy a 80-as évek válságát a „B” kategóriás régió jobban megsínylette, még mindig kérdés, hogy miként kerülhetett egyáltalán a hatalom közelébe egy olyan korlátolt és erôszakos ember, mint Slobodan Milosÿevic´ , aki minden tekintetben messze alulmúlja azt a civilizatórikus szintet, amelyre azért Szerbia mégiscsak eljutott az elmúlt évtizedekben.

A szerb értelmiség körében a legelterjedtebb nagyarázat erre az, hogy a második világháború után alapvetôen kicserélôdött és átrajzolódott Jugoszlávia demográfiai térképe, és ennek megfelelôen a politikai elit is. A háború egyik következménye az volt, hogy nagyszámú hegyvidéki, fôleg boszniai és montenegrói eredetû lakosság vándorolt az ország északi és középsô, alacsonyabban fekvô és civilizáltabb vidékeire. Ma már például több montenegrói él Szerbiában, mint magában Montenegróban. Ezek a csoportok vették át azután át a felsô és középszintû irányítást az egész országban, magukkal hozva azt a hegyvidéki kulturális mentalitást, amelyben sokkal erôteljesebb volt a sovén nacionalizmus, és meghatározó vonása volt az erôszak és a hatalom kultusza. Ha Jugoszlávia szétesését a nacionalista érzelmek felbuzdulása okozta, a fô húzóerô ebben a nacionalizmusban a hegyvidéki mentalitás volt. Jugoszlávia szétesését a hegyvidékiek „menedzselték”. Az egész konfliktust úgy is föl lehet fogni, mint a boszniaiak és a montenegróiak egymással vívott harcát.

A mai Kis-Jugoszláviában, Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában a kulcspozíciókat hegyvidékiek töltik be. Franjo Tudjman boszniai horvát, Vojislav Seselj és Vuk Drasÿkovic´ boszniai szerb. Ellenfelük, Slobodan Milosÿevic´ családja montenegrói, ô maga pedig valószínûleg ott is született, bár ezt tagadja. A hátborzongatóan szomorú az egészben az, hogy sem Drasÿkovic´, sem Seselj, sem Milosÿevic´ nem nacionalista politikus a szó hagyományos értelmében. Egyszerûen hatalomvágyó és erôszakos személyiségek, amolyan „hegyi vezérek”, akik élnek ugyan a nacionalista uszítás fegyverével, de valójában fikarcnyit sem érdekli ôket sem a szerbség, sem pedig Szerbia sorsa, hiszen valójában semmi közük hozzá. Nem az ô népük, és nem az ô országuk. De nem elképzelhetetlen, hogy a végén csak ôk maradnak. A polgárháború alatt fiatalok tízezrei menekültek már el így is az országból, méghozzá a jobban képzett, polgárosultabb társadalmi csoportokból. A tömeges és látens exodus ma is zajlik. A kivándoroltak helyébe tömegesen áramlanak az újonnan jöttek, akiket a háború sodort Kis-Jugoszláviába. Ma a szerb rendôrség és hadsereg állományának és tisztikarának többségét ezek a „jövevények” alkotják. Ez is a háború egyik következménye, és ha így folynak tovább a dolgok, már végképp nem lesz kivel tárgyalni, csak ezekkel az elvakult, bosszúszomjas és végtelenül erôszakos emberekkel, azzal a sok tízezer Milosÿevic´tyel, akiknek a léte és hatalma és társadalmi státusa ebbôl a rezsimbôl fakad, akik ennek a háborúnak köszönhetik felemelkedésüket, és ezt a bombázást is arra használják ki, hogy végleg leszámoljanak a maradék kisszámú és gyenge demokratikus, polgári ellenzékkel, és végleg bebetonozzák az uralmukat.

(Fordította Mink András)

Vladislav B. Sotirovic

www.global-politics.eu/sotirovic

sotirovic@global-politics.eu

© Vladislav B. Sotirovic 1999

 


Read our Disclaimer/Legal Statement!

Donate to Support Us

We would like to ask you to consider a small donation to help our team keep working. We accept no advertising and rely only on you, our readers, to keep us digging the truth on history, global politics and international relations.

[wpedon id=”4696″ align=”left”]

READ MORE!
The Dark Side of the Empire
One of rock's greatest albums is Pink Floyd's 1973 Dark Side of the Moon.This somber, surrealistic album paints a picture of what society has become, both 44 years ago and now. Such is this present American Empire, replete with our phony wars, excessive militaristic mindset and of course the drive for super wealth by greedy corporations and equally greedy individuals.Those of us who "knew better" foresaw the economic bubble burst of 2008 years before it occurred. So many of our friends and neighbors cared not a damn about the phony wars on Iraq and Afghanistan, and later on against Libya and now proxy ...
READ MORE
Draza Mihailovich in Film: “A Trap For the General” (1971)
General Draza Mihailovich with the people during the WWII. Contrary to General Mihailovich, Communist leader "Marshall" Josip Broz Tito posses no one photograph with the people of Yugoslavia from the wartime In 1971, the movie Klopka za generala, A Trap for the General, was released in Yugoslavia directed by Miomir “Miki” Stamenkovic starring Rade Markovic, Ljuba Tadic, and Bekim Fehmiu. The screenplay was by Dragan Markovic and Luka Pavlovic. The film was produced by the Sarajevo-based company Bosna Film of Yugoslavia and featured a cast made up of Serbian, Bosnian Muslim, and Albanian Muslim actors. The film was released in ...
READ MORE
The Death of Milosevic and NATO’s Responsibility: Was He Assassinated?
On March 11, 2006, President Slobodan Milosevic died in a NATO prison. No one has been held accountable for his death. In the 12 years since the end of his lonely struggle to defend himself and his country against the false charges invented by the NATO powers, the only country to demand a public inquiry into the circumstances of his death came from Russia when Foreign Minister, Serge Lavrov, stated that Russia did not accept the Hague tribunal’s denial of responsibility and demanded that an impartial and international investigation be conducted. Instead, The NATO tribunal made its own investigation, known ...
READ MORE
Аbout a Greater Serbia
The Western-backed myth of a Greater SerbiaMuch space, time and efforts have been devoted in the recent history of West Balkans, and in particular in the latest political upheavals, about the alleged project of a Greater Serbia especially by the Western authors either academic scholars or journalists.[1] The issue must be, however, considered together with its counterparts from Croatia (a Greater Croatia) and Albania (a Greater Albania). There are two focal questions that arose here:Were all these projects serious and what was the origin of this maximalist concept of forming the national states in the otherwise ethnically mixed area?Whose exact ...
READ MORE
An Albanian family around 1910
The Great European Powers and the BalkansThe Balkans is a term connoting peoples, cultures, and states that make up a peninsula of South-East Europe between the Black Sea, the Adriatic Sea, the Aegean Sea, and the Mediterranean Sea. There are three crucial points of the Balkan’s significance from the geostrategic point of view: The territory of the Balkans is an important connection between West and Central Europe and the Near and the Middle East. Wealthy of the region’s natural resources. The region which is located betwixt the Danube River, the Black Sea and East Mediterranean is an important part of ...
READ MORE
NATO’s War of Aggression Against Yugoslavia in 1999
Eighteen years ago in the early hours of March 24, 1999, NATO began the bombing the Federal Republic of Yugoslavia. “The operation was code-named “Allied Force ” – a cold, uninspired and perfectly descriptive moniker” according to Nebosja Malic. This article was first written in May 1999 at the height of the bombing of Yugoslavia. The causes and consequences of this war have been the object of a vast media disinformation campaign, which has sought to camouflage NATO and US war crimes. It is important to note that a large segment of the “Progressive Left” in Western Europe and  North America were part of this disinformation campaign, presenting ...
READ MORE
Tsarist Russia and the Balkans: A Brief Overview
The Balkan Peninsula, together with the region of South-East Europe, historically has been one of the most important focal points of Russian foreign policy, cultural influences and attempts to spread an ideology of the Orthodox solidarity and the Slavic reciprocity.[1] These ideas are common to almost all trends of Russian public life in the past and very much today too. After Russia lost the Great Crimean War of 1853–1856 she intensified its cultural influence in the region of South-East Europe for the purposes of beating Habsburg (Roman-Catholic) rivalry and to spread an idea of the Pan-Slavism in this part of Europe.[2] ...
READ MORE
NATO’s Reign of Terror in Kosovo & the Destruction of Yugoslavia
The following text was written in the immediate wake of the 1999 NATO bombings of Yugoslavia and the invasion of Kosovo by NATO troops. It is now well established that the war on Yugoslavia was waged on a fabricated humanitarian pretext and that extensive war crimes were committed by NATO and the US. In retrospect, the war on Yugoslavia was a “dress rehearsal” for subsequent US-NATO sponsored humanitarian wars including Afghanistan (2001), Iraq (2003), Libya (2011), Syria (2011), Ukraine (2014). Who are the war criminals? In a bitter irony, the so-called International Criminal Tribunal for the former Yugoslavia (ICTY) in The Hague is controlled ...
READ MORE
NATO’s ‘Unfinished Business’ in the Balkans now Targeting Bosnia’s Serbs
The crumbling “liberal” West is in a desperate hurry in the Balkans. More than a quarter century since the first Western states, pushed by Germany, unilaterally recognized the secession of the former Yugoslav federal republics of Slovenia, Croatia and Bosnia-Herzegovina and about 19 years since NATO’s air and land attack against what had remained of the country (the Federal Republic of Yugoslavia, comprising Serbia and Montenegro) resulting in NATO’s occupation and subsequent forced amputation of Serbia’s Kosovo and Metohija province (by way of recognition of its unilaterally declared independence of February 2008 by the main Western powers, some – but not all Muslim ...
READ MORE
NATO Doesn’t Care that Montenegro is a Haven for Crime and Corruption
There was international jubilation when Montenegro seceded from its union with Serbia in 2006 after a controversial referendum. The Referendum Law prevented Montenegrins living and registered in Serbia from voting in the referendum, ensuring that tens of thousands of Montenegrins, in a country of only 622,000, who would have voted to remain the union could not vote in favour of maintaining it.It must be remembered that state-paid workers like teachers and police were told by the Democratic Party of Socialists (DPS) leader Miodrag Vuković before the referendum May 2006, that someone “cannot work for the state and vote against it,” something objectively ...
READ MORE
The Yugoslavia Counter-Narrative in 1993: Sean Gervasi, a Neglected Expert, Spoke Out in the Early Years of the Catastrophe
TRANSCRIPT:Harold Channer (HC): Good evening and welcome very, very much to the conversation. We’re pleased to welcome to the program, Sean Gervasi. He is a professor and academic who is concerned with economics and particularly with what is relevant to what we want to talk about tonight. He has just returned from a long stay in Belgrade, Yugoslavia, and knows something of that situation. Sean Gervasi, welcome very, very much to the conversation, and back to New York. Before we go into some detail about what in the world is going on in terms of the Balkans, from your experience ...
READ MORE
Book Review: NATO War Crimes: “Media Lies and the Conquest of Kosovo”
Media Lies and the Conquest of Kosovo: NATO’s Prototype for the Next Wars of Globalization. Publisher: Unwritten History, Inc., New York, 2007. By Michel Collon, 276 pages, with photographs and maps. “Each war begins with media lies.” This is how Belgian journalist Michel Collon begins his analysis of the Kosovo conflict which resulted in the U.S. and NATO bombardment of Yugoslavia in 1999 and the subsequent occupation of the Serbian Kosovo province by U.S. and NATO troops. The U.S. and NATO had launched a war of aggression without United Nations approval and in violation of the territorial integrity and sovereignty of ...
READ MORE
Balkan Islamist Galaxy in a Nutshell
The Balkan political environment is shaped-amongst other- by the existence of two political strains of Islam, the Wahhabis, related to the Saudis & Gulf states and the Muslim Brotherhood ones, related to the Turkish-Qatar axis. In both cases networking developed under a series of upturns since the 1990’s and is inexorably related to wider events of interest such as the ongoing wars in the Middle East and the culminations in countries such as Turkey, Egypt but also EU , Western European ones; including direct security affairs. Nowadays we are witnessing a massive buyout of land and corporations by mostly UAE, Kuwait and ...
READ MORE
Kosovo: A Short History – A Contribution Which Noel Malcolm Will Never Tell You
I will not dwell either on the prehistory nor early history of the region of Kosovo-Metochia (KosMet) in this article.The Montenegrins and medieval SerbiaIt used to pass from one state to the other, until Stephan Nemanja (1166−1196), a nobleman from Zeta (present-day Montenegro), founded the state of Serbia, whose center very soon later became exactly in today’s KosMet. First a Byzantine vassal dukedom, Serbia became soon an independent state, to become an empire under the rule of Stephan Dušan (1331−1355), the first Emperor of Serbia.[1]Serbia’s Nemanjić’s dynasty ended with Dušan’s son, Uroš, disintegrating into many feudal possessions.[2] In the epic ...
READ MORE
The Demonizing of a Nation
For centuries, the strategic Balkan Peninsula has featured as a slice of Europe over which wars have been fought, treaties made and broken. It became a vital pawn in the carve-up of nations after World War i, had the boundaries of its ethnic enclaves confused under Tito’s regime, then its various nationalist feelings taken advantage of and played against each other in the latest push for its colonization by the EU. In this latest process, one nation has been demonized in the mind of the public: Serbia. In the words of British political economist Rodney Atkinson, “The grossest calumny in the continuing ...
READ MORE
The Waffen SS Against the Serbian Chetniks: Heinrich Himmler’s Inspection Tour in Kraljevo, Serbia (October 1942)
Reichsfuehrer SS Heinrich Himmler arrived in Kraljevo, German-occupied Serbia on Thursday, October 15, 1942 to inspect the 7th Waffen SS Mountain Division “Prinz Eugen”. Himmler spent four days in Serbia, leaving on Sunday, October 18. The first offensive or operation of the Prinz Eugen division, the anti-guerrilla military operation against the Kopaonik region of central Serbia, was to attack the Chetnik guerrillas under Draza Mihailovich in the Kopaonik, Goc and Jastrebac mountains of central Serbia. Prinz Eugen attacked Chetnik troops under Chetnik Major Dragutin Keserovic. Himmler was photographed arriving in an air field in a German Junkers Ju 52 transport plane. Te ...
READ MORE
Kosovo is not Serbia’s Kurdistan, but Balkan’s IS/Daesh
In the article “Kurdistan – Turkey’s Kosovo” Prof. Sotirović compared different aspects of Turkish Kurdistan case to the Kosovo one, found some parallels and pointed out Turkey’s hypocrisy.While Prof. Sotirović is right in his assessment that Turkey is hypocritical to say at least, he failed to expose the fundamental differences between Kurdistan and Kosovo. His article contains some inaccuracies, misinterpretations and lacks in detail. Such an imprecise comparison may lead a reader who is not familiar with Balkans to acquire a false impression. A reader might come to conclusion that Kosovo Albanians had experienced the same level of suffering and ...
READ MORE
A Croatian Role in the Destruction of Yugoslavia in the 1990s (III)
Part I, Part II Territorial imperialism of the HDZ’s Croatia The fact was that all ultranationalistic parties and organizations in the 1990s struggled for the creation of a Greater Croatia according to the principle of the ethnographic, historical and even natural rights. In all of those concepts, Bosnia-Herzegovina was seen as an integral part of united Croatia. There were, in principle, two concepts of united Croatia: A minimal concept of Croatia within the borders of the Banovina Hrvatska as it was in the Kingdom of Yugoslavia in 1939−1941 (when a Greater Croatia as a separate and autonomous administrative territory became a state ...
READ MORE
US Provides Military Assistance to 73 Percent of World’s Dictatorships
Source: Rich WhitneyAbout the author: Rich Whitney is an attorney, actor, radio commentator and disk jockey, Illinois Green Party activist and former Green Party candidate for governor.Origins of images: Facebook, Twitter, Wikimedia, Wikipedia, Flickr, Google, Imageinjection & Pinterest.Read our Disclaimer/Legal Statement!Donate to Support UsWe would like to ask you to consider a small donation to help our team keep working. We accept no advertising and rely only on you, our readers, to keep us digging the truth on history, global politics and international relations.[wpedon id="4696" align="left"]
READ MORE
“Humanitarian Intervention” and the „New World Order“: A Violation of the International Law
The Concept & The Origin Of The TermThe term „humanitarian intervention“ is the American political neologism (newly coined word) to morally cover a new format of  Washington's global imperialism at the time of the post-Cold War's „New World Order“ in which the USA feel very comfortable to play a role of a global policeman. Theoretically, according to the Western conception of „humanitarian intervention“, one or more states (the USA and the NATO) have a moral (quasi) obligation and/or right to intervene into the internal affairs of other state, if this state (according to the self-evaluation by Washington) does not respect ...
READ MORE
The Dark Side of the Empire
Draza Mihailovich in Film: “A Trap For the General” (1971)
The Death of Milosevic and NATO’s Responsibility: Was He Assassinated?
Аbout a Greater Serbia
The Albanian Question at the Turn of the 20th Century
NATO’s War of Aggression Against Yugoslavia in 1999
Tsarist Russia and the Balkans: A Brief Overview
NATO’s Reign of Terror in Kosovo & the Destruction of Yugoslavia
NATO’s ‘Unfinished Business’ in the Balkans now Targeting Bosnia’s Serbs
NATO Doesn’t Care that Montenegro is a Haven for Crime and Corruption
The Yugoslavia Counter-Narrative in 1993: Sean Gervasi, a Neglected Expert, Spoke Out in the Early Years of the Catastrophe
Book Review: NATO War Crimes: “Media Lies and the Conquest of Kosovo”
Balkan Islamist Galaxy in a Nutshell
Kosovo: A Short History – A Contribution Which Noel Malcolm Will Never Tell You
The Demonizing of a Nation
The Waffen SS Against the Serbian Chetniks: Heinrich Himmler’s Inspection Tour in Kraljevo, Serbia (October 1942)
Kosovo is not Serbia’s Kurdistan, but Balkan’s IS/Daesh
A Croatian Role in the Destruction of Yugoslavia in the 1990s (III)
US Provides Military Assistance to 73 Percent of World’s Dictatorships
“Humanitarian Intervention” and the „New World Order“: A Violation of the International Law

Written by Policraticus

SHORT LEGAL DISCLAIMER: The website’s owner & editor-in-chief has no official position on any issue published at this website. The views of the authors presented at this website do not necessarily coincide with the opinion of the owner & editor-in-chief of the website. The contents of all material (articles, books, photos, videos…) are of sole responsibility of the authors. The owner & editor-in-chief of this website is not morally, scientifically or legally responsible for any inaccurate or incorrect statement in the contents of all material found on this website. The owner & editor-in-chief of this website is not responsible for the content of external internet sites. No advertising, government or corporate funding for the functioning of this website. The owner & editor-in-chief and authors are not morally, scientifically or legally responsible for any inaccurate or incorrect statement in the text and material found on the website www.global-politics.eu

Website: http://www.global-politics.eu